Tavasznyitó koncert az almádi Hattyú bál támogatására

Szombaton este sanzonokkal és örökzöld dallamokkal köszöntötték a tavaszt Almádiban, Ihász Irén művésztanár és Káplán György énekművész közös koncertjén.

Az est folyamán elhangzottak többek között Seress Rezső, Zerkovitz Béla és Huszka Jenő fülbemászó slágerei, de felléptek a szervező Ihász Irén tanítványai is. Molnár Bálint és Bokros Bálint zongorán játszottak, a sokoldalú és tehetséges devecseri kislány, Dávid Eszter pedig népdalokat énekelt, verset és prózát is szavalt.

A nagy sikerű koncert fővédnöke Oszti Éva, a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanára négykezest játszott Ihász Irénnel, ízelítőt adva következő, közös koncertjükből, melyet április 1-jén tartanak majd, szintén Almádiban.

A szervezők az est bevételét az Almádiért Közalapítvány javára ajánlották fel. Dudás Zsolt, az alapítvány elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a befolyt összeget az idén ismét megrendezendő Hattyú bálra fordítják, felelevenítve ezzel egy régi almádi hagyományt. A Hattyú bál időpontja június 18. szombat, a részletekről az Almádi Újságban olvashatnak majd az érdeklődők.

Pászti György képei: